Már fáradt vagyok...
Ezt abból érzem, hogy már a humorom sem a régi, és folyton valami frcsa érzés kerít a a hatalmába, és ezt annyira nem szeretem. Nehez tudom már az ébrenlétet is abszolválni, és az alvás is csak mégfáradtabbá tesz.
Viszont ott van a kislányom, aki 7,5 hónapos, de már elkezdett beszélni, persze ez még nem valami komoly, de már mondja, hogy anya, meg azt, hogy ne. De egy kis segítséggel kapaszkodva már jár is, holott a hasonló korúak még a kúszást és a mászást gyakorlják.
Nekem csak az a fontos, hogy egészséges legyen, és vidám. Hálaistennek ez megvan. :) Kiváncsi leszek mennyit örökölt tőlem a vízszeretetből. De otthon és a Blacsiban is imádott pancsizni, és így már várom az első közös nyaralás szép emlékeit, és még szebb pillanatait.
Érdekes volt a mai nap, mert tegnap a generálimportőrnél csináltam egy nagyobb cirkuszt, és most csütörtökön jönnek rapportra. Azt hiszik a kisfiúk, hogy most erőt fognak fitogtatni, és ők fognak okosak lenni. Pedig még nem is tudják mit kapnak tőlem, és a tulajtól.
Így aztán majd csütörtök délután meglesz a mérleg a reggeli buliról. Nem szeretem azt, hogy olyan emberek mondják meg, hogy mit tegyek, akik a saját erejükből még a hideg vízre valót sem tudták megkeresni. De tudják, hogy másnak mi a jó.
Na mind1!
Most már lassan megyek haza, és élvezem a családomat. :-))))