„Egy kereskedő elküldte fiát minden emberek legbölcsebbikéhez, hogy
tudakolja ki tőle a Boldogság Titkát. A fiú negyven napig vándorolt a
sivatagban, míg egy magas hegyen álló pompás várkastélyhoz nem ért. Ott élt
a Bölcs, akit keresett. Hősünk, ahelyett hogy egy szent embert talált volna ott,
a vár nagytermébe lépve zajos forgatagba csöppent: kereskedők jöttek és
mentek, a sarkokban emberek beszélgettek, egy kis zenekar kellemes
dallamokat játszott, s egy hatalmas asztalon a vidék legfinomabb ételei
sorakoztak. A Bölcs mindenkivel beszélgetett egy kicsit, s a fiatalembernek két
óra hosszat kellett várakoznia, míg rá került a sor. A Bölcs figyelmesen
meghallgatta, amikor vendége el_adta jövetelének okát, de azt mondta, éppen
nincs ideje arra, hogy a Boldogság Titkát elmagyarázza. Azt ajánlotta neki,
hogy járja körbe a palotát, és két óra múlva jöjjön vissza. „De szeretnélek
valamire megkérni – tette hozzá a Bölcs, és a fiatalember kezébe egy
kiskanalat adott, amelybe két csepp olajat töltött. – Fogd ezt a kanalat, és
figyelj, hogy útközben ne lötyköld ki az olajat.” A fiatalember így járkált föl-le
a palota lépcsőin, és szemét le sem vette a kiskanálról. Két óra múltán visszaért
a Bölcshöz. „Nos hát – kérdezte a Bölcs –, láttad a perzsaszőnyegeket az
ebédlőmben? Láttad a kertemet, amelyet a kertészem tíz éven át épített?
Észrevetted a gyönyörű pergameneket a könyvtáramban?” A fiatalember
szégyenkezve ismerte be, hogy semmit sem látott. Csak azzal törődött, hogy ne
löttyintse ki az olajat, amit a Bölcs rábízott. „Akkor menj vissza, és nézd meg
világom csodáit – mondta a Bölcs. – Nem bízhatsz olyan emberben, akinek a
házát nem ismered.”
A fiatalember már nyugodtabban fogta meg a kiskanalat, és ismét sétára
indult a palotában, ezúttal megfigyelve minden m_vészi alkotást a
mennyezeten és a falakon. Látta a kerteket, körös-körül a hegyeket, a
gyönyörűséges virágokat, felismerte a kifinomult ízlést, amellyel a
m_alkotásokat méltó módon elhelyezték. Amikor visszament a Bölcshöz,
részletesen beszámolt neki mindenről, amit látott. „De hol van a rád bízott két
csepp olaj?” – kérdezte a Bölcs. A fiatalember rápillantott a kanálra, és látta,
hogy az olajat kilöttyintette. „Nos, ez az egyetlen tanács, amelyet adhatok
neked – mondta a Bölcsek Bölcse. – A Boldogság Titka abban rejlik, hogyan
lássuk a világ minden szépségét úgy, hogy közben ne feledkezzünk meg egy
pillanatra sem a kanálban lévő két csepp olajról.”
Azt hiszem jelenleg ez határozza meg a változást az életemben és a lelkemben. Nincs itthon net, és csak a lake parkban lévő ingyenes hotspotnál tudok netezni, ami eléggé megnehezíti a blogolást. De azt gondolom, hogy segít abban, hogy tisztán lássak, és felelősséggel tudjak dönteni a dolgaimról, és az életemről. Kezdem azt érezni, hogy túlságosan eltávolodtunk egymástól a feleségem és én. De még mindig nagyon szeretem, de már nem ugyanaz, mint volt. Látni akarom az élet szépségeit, és élni akarok. Nem csajozni, vagy ilyesmi. ÉLNI!
Már csak 27 nap van hátra, és minden eldől. Azt hiszem Ennek is meg van minden előnye. Várunk, és döntünk. Hiányzik a családom. De élni akarok! Az élet pedig játék, nem szerencsejáték, csak játék. Játék a pillanatokkal, a másikkal, a családdal, gyerekekkel, és önmagunkkal. Eddig kínlódtam, de most rendbe rakom az életemet, akár házasságban, akár elváltan, de mindent rendbe fogok rakni. Mert ez csak így mehet tovább.
