Tegnap este sokág gondolkoztam, és gyötrődtem, hogy mit tegyek. Előtte megint veszekedtünk a feleségemmel, ami teljesen felesleges volt. Aztán levelet irtam neki, amiben leirtam azt, hogy mit, és hogyan gondolok. Ő pedig visszairt. Sok mindenben igaza volt. Végül reggeli után kimentem a tengerpartra, felhajtottam a nadrágom szárát, és elkezdtem a vizben sétálni. Hagytam,hogy a viz a szél, és a nap a lelkemet, és az agyamat is kitisztitsa, és felfrissitse. Utána leültem, és elkezdtem irni az életem történetét, azt ahogyan én látom magamat, és a múltamat. Nem volt egy szivderitő élmény, de megkönnyebbültem. Még mindig irom, pedig már vagy hat-hét órája kezdtem. De még nincs vége. Viszont látom azt, amiből lettem, és amivé válhatok.
Miközben sétáltam, eldöntöttem, hogy teljesen megváltoztatom az életemet. Nem akarok ilyen maradni. Ehhez pedig az kell, hogy rendet rakjak a fejemben, a szivemben, és a lelkemben. Nagy munka, de meg kell tegyem.Magam miatt. A lányom miatt. A feleségem miatt.
De azt hiszem, hogy a házasságunk, és a kapcsolatunk befejeződött. Lezárul egy számomra gyönyörű korszak. Megint sikerült elveszitenem azt, aki fontos nekem. Elintéztem, hogy kiszeressen belőlem, pedig azt szerettem volna, hogy szeressen. Igy jártam már megint.
De kell az új élet. vagy igy, vagy úgy!
Vele vagy Nélküle!