Az úgy kezdődött, hogy a szomszédokkal szalonnát sütöttünk szombaton, és egyszercsak közölték velem, hogy most a csapat minen fiú tagja, engem kivéve, megy és filmet néz. A lányok is leültek beszélgetni, így egyedül maradtam. Lefeküdtem aludni, és azóta is érzem, hogy a szomszédok kiközösítenek, mikor mennek a közös medencébe pacsálni, nem szólnak, pedig ilyen azelőtt nem fordult elő. Úgy érzem sosem bántottam őket semmivel. A feleségem viszont az ő pártjukra állt, és közölte, hogy csak beképzelem ezt az egészet. Ráadásul éjaszaka elkezdtünk beszélgetni, és az eleje elég csúnya volt, és ami velem nem fordult még elő, arra a mndatára, hogy fejezzük be, kiborultam és elsírtam magamat. Túlságosan szeretem ahhoz, hogy elveszítsem, de nem fogok könyörögni. Tudom azt is, hogy rengetgszer bántottam, és nem érdemelte meg azt ami fájdalmat okoztam neki. Mielőtt bárki azt gondolná- sosem csaltam meg, és fizikailag sem bántotam Őt soha!- ezért nehéz a fájdalmát megérteni, és átérezni. Pedig Ő viszont félrelépett a kapcsolatunk alatt, bár ott is én voltam, aki eltaszította magától, és hagyta, hogy megtörténjenek olyan dolgok amik rettenetes fájdalmat okoztak a lelkemben.
De azt gondolom, hogy jelenleg sokat nyom a latba, hogy nincs pénzünk, máról-holnapra élünk, és komoly érzelmi válságban vagyunk. Azt hiszem szükségünk lenne egy lazításra, de ez jelenleg lehetetlen, és kivitelezhetetlen, főleg amikor két hónapja napi 180 forint amit kajára tudok fordítani, mert nem veszem el a feleségem és a kislányom elől a pénzt.
Nem szoktam sírni, hogy milyen rossz nekem, csak kikívánkozik belőlem, mert érzem, hogy az összeomlás szélén vagyok, és nem tudom tolerálni azokat a dolgokat, amelyek sodornak.
Majdnem 5 órán keresztül beszélgettünk, az elején hevesen, és egymást sértegetve, majd egy idő után higgadtabban, és érzelmekkel telve beszéltünk meg azt, hogy tegyünk valamit a házasságukért, mert sem Liluskám, sem pedig mi ketten nem érdemeljük meg azt, hogy tönkremenjen a házasságunk. Főleg, hogy igazából mi tényleg egymásnak lettünk teremtve, és egymáséi vagyunk egy életre. Aki ismeri a mi kapcsolatunkat a kezdetektől, az tudja csak igazán milyen az, ha megtalálja az ember azt, akivel szavak nélkül is megértik egymást, és tökéletesen összeillenek.
Tudom, hogy nem olvassa a blogomat, mert nem is tudja, hogy van, de innen kérem, hogy bocsásson meg minden rosszért, és ha nem maradunk együtt, akkor boldog vagyok, hogy 5 évig a társam volt, és megadta nekem azt, ami az álmom volt, egy gyönyőrű kislány!
