- Ez az ismeretlen katona ingének egy darabja. Halála előtt megkérte a nőt: „Vágja szét apró darabokra a ruhámat és ossza szét azok között, akik hisznek a halálban, és akik ezért minden napjukat úgy élik meg, mintha az utolsó lenne. Mondja meg ezeknek az embereknek, hogy az előbb megláttam Isten arcát, ne ijedjenek meg, de ne is tétlenkedjenek. Keressék az egyetlen igazságot, amely a szeretet, és éljenek az Ő törvényei szerint."
Meglátni Isten arcát, vagy csak elhinni, hogy Ő bennünk él. Mindenkiben. Istent nem lehet kisajátítani, mert Ő mindenkié. Lehet akármennyi neve, Ő egy, és mindenkit szeret, és mindenkire vigyáz. De mint egy jóságos Atya, hagy minket tanulni, hibázni. Nem vallási kérdés ez, hanem hitbéli. A hit pedig nem függvénye a háznak. Csak magunknak. Számomra Isten jelenléte nem kérdés, hanem érzés. Itt van bennem. Az arcom az Ő arca. A testem az Ő teste. Ahogy mindannyiunkban ott él, és mindenki arca és teste.
Néhány hete magam alatt voltam, és sokat gondolkoztam azon, hogy miért történnek rossz és fájdalmas dolgok. Aztán egy könyvben találtam egy érdekes gondolatot. Mégpedig azt, hogy minden katolikus a kínzást dicsőíti azáltal, hogy a keresztrefeszített Jézust hordja a nyakában, vagy a falra akasztva. Pedig azt kellene dicsérni és szeretni, hogy egy ember reményt adott, és szeretetet. Hitet és erőt. Nem a szenvedését kéne hirdetni. Pedig azt teszik sokan.
Egyszer egy számomra nagyon kedves lelkész egy prédikációban azt kérdezte, ami a debreceni nagytemplom falára van felírva: Ismered Istent?
Nem vagyok templomba járós fajta, csak a feleségem akkor készült a keresztelésre, és emiatt játunk. De ez a mondat nagyon megérintett. Tényleg ismerjük Őt?
Bennünk él, és mégsem? Pedig ismerjük a testünk, még talán a szívünket is, de Őt nem? Nem elkeserítő? Nekem az. Én elkezdtem keresni, és kezdem Őt felfedezni, és megérinteni. Nem vagyok isten. Nem is akarok lenni. Csak bennem él. Ahogy mindenkiben. Talán lehet, hogy mindannyian egy picit istenek vagyunk, hiszen csodákat tudunk tenni, bár sokan meg sem próbáljuk. Pedig egy mosoly csodát tesz. Egy csepp szeretet csodát tesz. Mosolyogj a világra, és az rád fog mosolyogni! Ne törődj azzal, hogy ki mit gondol. Ők még nem találták meg a csodát magukban. Vagy félnek attól, hogy a csoda vagy a bennük élő Istent megtalálják, és akkor mi fog velük történni. Semmi. Ezt csak magunk éljük át. Éld át a csodát. Élj úgy, hogy nincs holnap, nincs semmi a ma után. Ne félj. Vigyáz rád valaki. Csak ÉLJ!
Nincs szebb, mint az élet, mely annyi mindent tartogat mindenkinek.
Ne feledd: Te fejezed be a történetet, Te írod, és ez a TE ÉLETED! A TE ISTENED!
Nem lehet kisajátítani, és te sem tudod elvenni a másét. Mert ez olyan, mint a szép emlékek. Nem lehet elvenni attól, aki már átélte. Vele bármikor találkozhatsz, nem kell ehhez ház, vagy közvetítő, Benned él. Csak szólítsd meg. Beszélgess vele. Mond el neki mi bánt, mond el neki az örömeidet, a kételyeidet, a félelmeidet, és a terveidet is. Ő pedig meghallgat, és rávezet arra, amit tenned kell. Meglátod. Sokáig nem hittem el én sem. De azóta rájöttem, hogy én megyek az úton, Ő pedig jelzi, hogy mi a javaslata. De én döntök. Ezért vagyunk emberek, hogy hibázzunk, és keressünk. Ő vezetett Angliába, Ő vezette a kezemet, amikor a rossz dolgok történtek velem, hogy megtanuljam a tisztánlátást, Ő vezette a kezem, hogy megtaláljam önmagamat, és most is itt van velem, hogy segítsen. Nem Ő parancsol. Egy jó atya sosem parancsol, csak segít, kér, és javasol. A döntés az enyém. Ő a fiát adta, hogy én dönthessek. Akkor pedig mosolyogj, szeress, élj.
Végezetül egy búcsú idézet:
„Jézus mondta: Isten országa bennetek van, nem kőből és fából épült házakban.
Emeld fel a követ és megtalálsz alatta, hasítsd szét a fát, és én ott leszek.”
